Milyen életkorban kész igazán a gyerek arra, hogy egyedül menjen ki? Milyen szabályokat érdemes felállítani, hogy a gyermek biztonságban legyen, miközben fejlődik az önállósága?
Mikor elég érett a gyermek az önálló kinti tartózkodáshoz?
A gyermek életkora nem az egyetlen szempont – sokkal fontosabb az érzelmi és pszichés felkészültsége. A gyermek akkor felkészült, ha képes jól betartani a világosan meghatározott határokat, alaphelyzetekben önállóan dönteni, és megfelelően reagálni a hétköznapi váratlan eseményekre (pl. mit tegyen, ha idegennel találkozik, vagy ha eltéved vagy megsérül).
Fontos, hogy a gyermek ismerje az utat haza a megszokott környezetéből, tudja elmondani vagy megmutatni a lakcímét, illetve ismerje az egyik szülő telefonszámát. Szükséges megtanítani a gyermeket megbízható személyek felismerésére (rendőr, kisgyermekes anya), és elmondani neki, hová fordulhat segítségért.
A gyermek akkor kész az önálló kinti közlekedésre, ha meg tudtok egyezni, és tudod, hogy a szabályokat érti és tiszteletben tartja a távollétedben is.
Mit mond a törvény és mit mondanak a szakértők a gyerekek önálló kinti tartózkodásáról?
Általánosságban igaz, hogy a szülő teljes felelősséget visel a gyermekéért egészen 18 éves koráig. A szakértői ajánlások szerint a gyerekek jellemzően 7 és 10 éves kor között kezdenek önállósodni – először rövidebb kint töltött idő a lakóhely közelében, majd fokozatosan hosszabb utak, például az iskolába.
A pszichológusok hangsúlyozzák, hogy a túlzottan autoriter, illetve a túlságosan megengedő hozzáállás sem ajánlott. Lényeges, hogy a gyermek képességeinek és érettségének megfelelő mértékű szabadságot kapjon.
Más országok szakmai ajánlásai (például a skandináv térségben) gyakran a gyermekekbe vetett nagyobb bizalom irányába mutatnak már fiatalabb kortól, míg például a déli országokban inkább óvatosabb megközelítés jellemző.
Hogyan készítsük fel a gyereket az első önálló kimenetelekre?
Kezdjétek azzal, hogy a gyermekkel rendszeresen hangsúlyozzátok a biztonságot: hogyan kell átkelni az úton, elkerülni a veszélyes helyeket, és kommunikálni idegenekkel. Gyakoroljátok rendszeresen az útvonalat, amelyen járni fog: először együtt, majd adjatok a gyermeknek lehetőséget, hogy ő vezesse az utat és közben el is magyarázza.
Haladjatok fokozatosan – először hagyjátok a gyereket pár percre egyedül a ház előtt vagy a játszótéren, később engedjétek, hogy egy rövid szakaszt egyedül tegyen meg gyalog. Minden további lépést aszerint adjatok hozzá, hogyan boldogult az előzővel.
Állítsatok fel egyértelmű szabályokat, például mikorra kell hazaérnie, kivel mehet ki, pontosan merre járhat, és mit tegyen probléma esetén. Ezeket rendszeresen ismételjétek át, kérdésekkel és beszélgetésekkel ellenőrizzétek a megértést.
Ne ijesztgető módon közöljétek az információkat (ne mondjátok, hogy „elrabol egy idegen”), hanem inkább gyakorlatiasan magyarázzátok el, miért fontosak a szabályok és milyen következményekkel jár a betartásuk. Így a gyermek nemcsak a biztonságot tanulja meg, hanem a felelősségvállalást és az önálló döntéshozatalt is.
Miben segít az önálló kinti tartózkodás?
Ha megfelelő mértékű szabadságot adtok a gyermeknek, ezzel segítitek felelősséget vállalni. Fokozatosan döntési tapasztalatokat gyűjt, ami erősíti az önbizalmát. Még ha hibázik is, tanul belőle, ami alapvető az egészséges személyes fejlődéshez.
Az önálló kinti tevékenység társas szempontból is fontos – a gyermek új barátságokat köt szülői irányítás nélkül, és kipróbálja, hogyan működnek az új szabályok más gyerekek közösségében.
A gyerekek ezáltal kompetenciaérzetet szereznek („Szülők nélkül is képes vagyok megbirkózni a helyzettel”), fejlődik az önálló gondolkodásuk, a kreativitásuk és a képességük, hogy a saját tapasztalataikból tanuljanak.
Ezzel szemben az önállóság hiánya azt eredményezheti, hogy a gyermek bizonytalanabbá, szorongóbbá, félénkebbé válik, és az élet más területein is kevésbé lesz önálló.
Hogyan csökkentsük a szülői aggodalmakat és a biztonsági kockázatokat?
Ismerjük meg a valós, objektív kockázatokat. Statisztikailag a legnagyobb veszély nem az emberrablás, hanem inkább a sérülések és balesetek. Tanítsuk meg ezért a gyerekeknek például a biztonságos úttest-átkelést, valamint az óvatos viselkedést a játszótéren és az utak közelében.
A szülők félelme fokozatos hozzászoktatással csökkenthető – engedjétek ki a gyereket először rövidebb időre, később a saját megítélésetek szerint hosszabbítsátok meg az időtartamot.
Használjátok a hozzáférhető biztonsági technológiákat – például GPS-nyomkövetőt a gyerek okosórájában vagy a telefonban. Ez lehetővé teszi, hogy diszkréten ellenőrizzétek, anélkül hogy a gyerek túlzott felügyelet alatt érezné magát.
Az önállóság biztosítása fontos. A gyermek ezáltal bizalmat nyer a saját képességeibe. Az útvonal begyakorlása és a szabályok átismétlése után megpróbálhatjátok az első valóban önálló utat. Ismételjetek át mindent, határozzátok meg pontosan a találkozási pontot és a hazaérkezés idejét, és beszéljétek meg a kommunikáció módját mobiltelefonon vagy órán keresztül.
A visszaérkezés után dicsérjétek meg, hallgassátok meg a benyomásait, tegyetek fel kérdéseket, és az esetleges nehézségeket gyakorlatiasan kezeljétek. Ezzel támogatjátok, hogy a tapasztalataiból tanuljon.